Ady Endre : A mese meghalt

Mese-zajlás volt. Még élt a Mese
S egy tavaszon én valakire vártam.
Mese-zajlás volt. Zajlott, sírt a vágyam,
Parthoz sodort egy illatos mesét,
Parthoz sodort egy kósza asszony-árnyat.
Hol szedte? Merre? Nem tudom, de szép,
Új mese volt ez s az árny csodasápadt.
Mindig szerettem árnyat és mesét:
A legszebb mesét és a legszebb árnyat
Egy babonás tavaszi éjszakán
Addig kérleltem, míg életre támadt.
Mese-zajlás volt. Még élt a Mese.
Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese
Ugyanez éjjel. Bénán, félve, fázva,
Élő mesére s élő asszonyára
Riadtan néztem. Nem az én mesém.
És ez az asszony, ez a csodasápadt?
Ez Minden-asszony, ez nem az enyém.
Tolvaj a lelkem, idegen csodákat,
Idegen árnyat terem és mesét:
A mese régi s rizsporos árnyat
Kérleltem egy tavaszi éjszakán;
Mikor a vágyam utolszor megáradt.
Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese.

morzsáim

-Lelépni akarok innen, úgy, hogy senki ne vegye észre, csak eltűnni, átaludni magam egy másik dimenzióba, onnan visszaintegetni. ......
Buta kis játék, hazudok és elhiszed.
Önző kis játék, angyal-szíved mély pokolra viszem.
Pedig érzem:, hogy te vagy a minden és tőled létezem én.
De csak rejtem, hogy te vagy a kincs, ami még az enyém.
Karodba bújnék, de hazudok, és nem teszem,
Szavakat súgnék, de hagyom, hogy a csend takarja szívem.
Pedig érzem, hogy sohasem volt, ami van, s nem lesz ezután,
De ezt rejtem, mert nem is hiszem még talán, hogy ez jár, csoda vár ránk.
Körülöttem apró lángok égnek, barátok tán vagy lidércfények.
Megannyi rejtélyes igéret.
Mely biztonságot vagy pusztulást jelent.
Csak várok.. s lelkemben egyre hangosabban zúg a csend.